A többségében bunyevác lakosság lakta Szabadka környéki falvakban hagyománya van a szalmatechnika alkalmazásának. Mára már különféle dísztárgyakat, vallási jelképeket, képeket és domborműveket készítenek szalmából, melyek által készítőik a bunyevác-horvátok életéről, hazájáról, emberi kapcsolatairól, mindennapjairól, szokásairól és világnézetéről mesélnek. Ennek az alkotói munkásságnak egyik részét képezik a györgyéni Szent József, a munkás plébániatemplomban található, szalmából készült képekből és liturgikus szimbólumokból álló ciklus. Ez a gyűjtemény elsősorban a vidék kulturális értékének a kifejezője, és a bunyevác lakosság életében mélyen gyökerező vallásosságot jelképezi. A tárgyak első csoportjába a Keresztút tizennégy állomása sorolható, melyek szalmából készültek, és amelyeket 1990-től kezdve együtt kezdtek kidolgozni a györgyéni Kata Rogić és Mara Ivković Ivandekić szalmakép-készítő asszonyok. A Keresztút állomásait Kata halálát követően Mara Ivković Ivandekić maga fejezte be 1997-ben, melyek még ugyanebben az évben ki is lettek állítva a györgyéni Szent József, a munkás templomban. Ez a ciklus a helyi lakosságnak a Keresztút áhítatossága kifejezése iránti szükségéről tanúskodik, rájuk jellemző módon egy olyan anyag felhasználásával, amely logikus választásnak tűnik ebben a környezetben, amely a szalmatechnika forrásának is tekinthető. A tárgyak másik csoportjába azok a szalmából készült liturgikus szimbólumok tartoznak, melyeket a Dužijanca aratóünnepség alkalmából Istennek ajánlanak fel az oltáron, hálából a termésért. Ebben a gyűjteményben megtalálható az ún. szalmakoronák mindegyik megjelenési formája: a legkorábbi forma, ami valóban koronára emlékeztet, a második világháború után jelentkező liturgikus szimbólum, majd a tárgyiasult vallási üzenetként jelentkező alakja, a legújabb megjelenési formája – a szalmaképek, melyek egyre gyakoribbak az utóbbi időben.
Ljubica Vuković Dulić